Szentegyház a szentévben

Az idei szentév lehetőséget kínál, hogy a hívek teljes búcsút nyerjenek, illetve arra is, hogy megvizsgáljuk, a 2000-es nagy jubileum óta milyen irányt vett a katolikus egyház egyik legidősebb pápájának a vezetése alatt.

A jogerősen elítélt politikust megfosztották parlamenti mandátumától, de Berlusconi közölte: továbbra is ő marad pártja elnöke.
Silvio Berlusconi hívei szimpátiatüntetés tartottak a politikus római rezidenciája előtt, ahová Berlusconi színpadias körülmények között, az olasz himnusz dallamaira vonult ki. Itt jelentette be, hogy a Forza Italia nevű pártja elnöke marad. „Más pártok is vannak a világon, amelyeknek nem parlamenti képviselő a vezetője” –mondta.
Berlusconit adócsalásért négy év börtönre ítélték, és eltiltották a közügyektől, de kora miatt nem kell leülnie a büntetést. Emellett más ügyek is folyamatban vannak ellene, többek között azzal vádolják, hogy kiskorú prostituáltnak fizetett szexért, és visszaélt miniszterelnöki hatalmával.